Folytatódjon a történet!
A második nap első programja a Musée du Louvre megtekintése volt. Az épület már kívülről is mesésen nézett ki, nekem különösen az üvegpiramis tetszett. (Ami önmaga is egy bejárat.) Már kívülről is látszott, hogy hatalmas a bebarangolandó terület, de mikor beértünk, a szánk is tátva maradt.. Rengetegen látogató is volt..
Az egyetlen nehézséget az jelentette, hogy minden csak franciául volt kiírva.. (Lehetett bérelni hangos fordítót 10 euro-ért, de annyit nem szántunk rá.) Így maradtak a kártyák, amik nagyobb termekben voltak kihelyezve, melyek elég sok nyelven elmagyarázták a művészeti alkotások adatait, korát, stb. A probléma csak az volt, hogy csak egy-két helyen találtunk angolt, de ha kínaiul beszélnénk (olvasnánk), nagyon jól jártunk volna.. 🙂 Volt egy olyan terem is, ahol 12 kártyából 10 francia volt, 1 szerb és 1 olasz.
Úgy éreztem, a bőség zavarában vagyok, néha azt sem tudtam, hová nézzek, annyi látnivaló volt..
A probléma akkor támadt, amikor úgy döntöttünk, hogy befejeztük látogatásunkat, és kimennénk az épületből. Szerintem 10 percig csak kifelé jöttünk.. 🙂
beltér
Mona Lisa
kilátás az épületből/re
A Louvre megtekintése után megint kávészünetet tartottunk.. Igen, a blokk a három cappucino-hoz tartozik. 20.40-et fizettünk értük! Nem, mintha olcsó kávét bárhol is találtunk volna, de azért ezt egy kicsit túlzásnak éreztem.. Még csak extra finom sem volt. Meg ugye a híres francia-angol barátság.. Nem nagyon próbáltak barátságosak lenni, miután megszólaltunk angolul. (Lehet, hogy nincs is összefüggés a kettő között és minden nemzethez hasonlóan “kedvesen” viszonyulnak) Az angolokat sem érdekli a válasz, ha megkérdezik, hogy vagy, de legalább megkérdezik és mosolyogni is próbálnak!
Na mindegy.. Szóval a kávét nagyon lassan ittuk, hogy sokáig tartson. 🙂
Itt tudom, hogy úgy néz ki, de nem Peti a lényeg, csak diszkréten akartam fényképezni.. Ezt a sztorit nem lehet szó nélkül hagyni!!
Az öreg néni a jobb sarokban egy kb. 80-90 éves japán vendég, a férjével érkezett. (Ha a képre kattintotok, ki tudjátok nagyítani, és akkor jobban látható a lényeg..) Amikor megérkeztek, a néni arcmaszkot viselt, hogy a ki tudja, milyen kórokozóktól és szmogtól védje magát. A férje segített neki leülni (itt arra célzok, hogy a néni NAGYON idősnek tűnt!) majd amikor már ültek egy ideje, a hölgy letolta a maszkját.. és.. rágyújtott!!! Igen, sajnos!
Nekem nem sikerült elcsípnem a logikai szálat, de kérlek szóljatok, ha ti megtaláljátok! 🙂
Ezután a szintén híres Avenue des Champs Élysées-en végigvonulva egy nem túl drága ebéd után az Arc de Triomphe-hez érkeztünk. A Louvre-túl az idáig vezető út gyönyörű, a vásárló utcán kívül pedig parkokból áll, bár a középen futó négysávos út elég forgalmas, de olyan, mintha ‘végigvonulnál’ Párizs központján. Jó hosszú séta, de költséghatékonyság címén mi a sétát választottuk és nem vettük igénybe a turistáknak szánt bicikli-taxit, sem a felkínált masszázst. (Valamint röptethető madarat és fejkendőt sem vásároltunk.)
A hosszú séta után gondoltuk, iszunk egy bármit. A fiúk sört, én vizet szerettem volna. Gondoltuk, nem megyünk ezért étterembe és adunk ki egy vagyont, hanem beugrunk egy kisboltba. Azt már kiérkezésem előtt is hallottam, hogy ilyen, hogy “kisbolt” Párizsban nem nagyon van, ott hetente egyszer bevásárolnak, reggelire friss bagettet esznek és étteremben vacsoráznak. Gondoltuk, csak találunk egyet..! Kb. háromnegyed óra keresés után, igen, találtunk egyet! (Ezért ilyen boldogok a fiúk a képen!) Mindent megvettünk, amit akartunk, de a kérdés nyitva maradt: hova mennek a franciák, ha elfogy a felvágott otthon? (Egyik barátom tippje: szednek egy kis csigát a kertből?)
Következő állomásunk a Montmartre Basilique du Sacré-Coeur volt. Bent épp mise volt és apácák énekeltek és szavaltak, ennek ellenére bárki bemehetett körülnézni, csak csendben kellett lenni. A kép a kilátást ábrázolja a bazilika mellől. Nagyon sok lépcső vezetett oda..
Érdekes volt, hogy a misét kihangosították, hogy kint is lehessen hallani, miközben kint szabadtéri koncert folyt, egy villanyoszlopra egy félmeztelen focista mászott fel és a lábával labdát egyensúlyozott, az egyik sarokban pedig holland népviseletbe öltözött párocska énekelt és fapapucsot árult! És! Egy nyilvános WC használata után a WC-s néni (akiről azt gondoltam, hogy pénzt szedni van ott) azt mondta nekem, hogy “thank you” Annyira zavarba jöttem, hogy kint megkérdeztem a fiúkat, hogy itt kellett volna fizetnem? Kiderült, hogy nem, csak a néni kedves akart lenni.
Ezután Balázs egyik kint élő barátja, Ági vendégelt meg minket (francia sajtokkal és francia borral) és nagyon jól szórakoztunk! Az egyetlen probléma az volt (már miért ne lett volna!), hogy az utolsó vonatunkra indulva a metró (amit használtunk volna, hogy elérjük a vonatot) nem üzemelt. Mármint franciául bemondtak valamit, ami után mindenki elment onnan, úgyhogy alternatív útvonalat kerestünk. Ennél a pontnál a nyilak útvesztőjében elveszve nem találtuk a metróvonalat, amit akartunk (egyszer csak megszűntek a táblák amik az adott vonalat jelölték), így mire egy harmadik megoldás kerestünk, lekéstük a vonatot. Egy angolul jól beszélő (és mellesleg az egyetlen segítőkész) dolgozó tájékoztatott minket, hogy taxival kb. 80-100 euro lenne a szállásig az út (5-ös zóna), de nem olyan messziről indul éjszakai busz egyenesen oda, ahova menni szeretnénk. Elmetróztunk a helyre, megkerestük az éjszakai buszt, amivel csekély 80 perccel és 62 megállóval később (sajnos ezt nem vicc!!!) megérkeztünk! Amikor hajnali 4.30-kor végre ágyba kerültem, nem az volt az utolsó gondolatom, hogy de jó lesz holnap Disneyland..
Afiny's world 